Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Felhívás Orvosi Vizsgálatra!

2010.11.05

Kedves Hallgató!

 

Ezúton szeretnénk meghívni a Semmelweis Egyetem Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján szervezett tudományos vizsgálatban való részvételre.

 

A vizsgálat célja, hogy kefalometriai, tehát a koponya CBCT felvételén végzett mérések által segítséget nyújtsunk az arc-állcsont és szájsebészeti műtétek előtervezéséhez. Mindehhez azonban szükségünk van olyan vállalkozó személyekre, akikről egy CBCT felvétel, néhány száj- és arc-fénykép, valamint egy alsó és felső foglenyomat is készülne.

Kötelességünk tudatosítani, hogy a CBCT (Cone beam computer tomogramm) felvételeknek sugárterhelésük van. A vizsgálatot a Semmelweis Egyetem Regionális, Intézményi Tudományos és Kutatásetikai Bizottsága TUKEB szám:200/2007 elfogadta.

A segítséget a CBCT felvétellel hálálnánk meg CD lemezre kiírva, természetesen a megfelelő segédprogrammal együtt. Így mindenki a saját koponyáján tanulmányozhatja az anatómiai viszonyokat.

A vizsgálat orvosi felügyelet mellett zajlik, és a közreműködők részéről semmiféle szaktudást, illetve gyakorlatot nem igényel. Az orvosi felügyelet ill. közreműködés egyben azt is jelenti a résztvevők számára, hogy az esetlegesen felfedezett lukas fogakról vagy más mellékleletről tájékoztatunk.

 

 Azon hallgatók jelentkezését várjuk, akik a következő feltételeknek megfelelnek:

- Angle I.-es típusú, normál occlusióval (normál harapással) rendelkezik.

    Angle I.-es occlusió:

   A felső hatosok mesiobuccalis, tehát a pofa nyálkahártyája felé néző (külső) elülső csücske az alsó hatosok mesio és centrobuccális, tehát a pofa nyálkahártyája felé néző elülső és középső csücske közé esik a záráskor. Az első linken az első videó szemlélteti ezt, a másodikon az első kép ábrázolja a hatosok megfelelő helyzetét:

http://www.toothclub.gov.hk/en/en_adu_01_01_07.html

 

http://blog.marcelomatos.com/oclusao-e-disfuncao-da-atm-parte-4-descomplicando-ou-nao/

 

- nincs foghiányuk ill. fogpótlásuk és tömött foguk is legfeljebb egy vagy kettő

-soha nem részesültek fogszabályozó kezelésben, és nem is kellett volna ebben részesülniük

 

Lényeges, hogy az országban kevés ember felel meg a kritériumoknak, éppen emiatt arra kérnénk, hogy ha te megfelelsz az elvárásoknak, feltétlenül jelentkezz e-mail-ben, hisz csak akkor tudjuk a kutatást véghezvinni, ha kellő számú jelentkező összegyűlik, aminek megvalósítása nem könnyű feladat. Amennyiben nem vagy biztos benne, hogy te mindegyik kritériumnak megfelelsz, gyere el és egy rövid vizsgálat során, megállapítjuk, hogy van-e kizáró oka a részvételnek. Szeretettel várunk minden 18 és 30 közötti személyt, akik szívesen részt vennének egy számukra is ingyenes fogorvosi vizsgálatban.

 

Jelentkezéseket az adrienn.dobai@gmail.com  e-mail címre várjuk.

 

Üdvözlettel:

Dobai Adrienn

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.